Bemutatkozás

Czeglédi István vagyok – Hagyományos Kínai Orvos

Eredetileg mérnök és közgazdász végzettségem van, valamint kosárlabda szakedző diplomát is szereztem.Czeglédi István, Hagyományos Kínai Orvos

Hagyományos Kínai Orvosi diplomámat Kínában, a Heilongjiangi Orvostudományi Egyetemen szereztem. A végzettségem akupunktúra és manuálterápia alkalmazására jogosít.

A kínai kultúra és gyógyítás iránti érdeklődésem 20 évvel ezelőtt kezdődött. Csikunggal először Magyarországon találkoztam, majd Kínában, a helyi mesterektől  tanultam több hónapos képzések keretében. A rendszer része az energiával történő kezelés és gyógyítás is, ez a terület érdekelt leginkább.

A pekingi Kundawell Intézetben az elsők között tanultam képterápiát, ami a szervezetben fellépő rendezetlenségek energiával történő helyreállítását jelenti. A jó gyakorlati tapasztalatok mellett azt láttam, hogy a megfelelő eredmények eléréséhez célszerű alaposan megismerni a kínai orvoslás alapjait és működését – ezért beiratkoztam egy 5 éves képzésben orvosi végzettséget adó Hagyományos Kínai Orvosi Egyetemre.

Tanulmányaimat részben Budapesten, kínai orvosok által vezetett képzésen, részben Kínában végeztem. Szakmai kórházi gyakorlatot az egyetem kórházában töltöttem, Harbinban.

Az elmúlt években sokféle problémával találkoztam és legtöbb esetben sikerült megtalálni az eredményes megoldásokat. Jól körülhatárolható a betegségeknek azon köre, ahol a Hagyományos Kínai Orvoslás nagyon eredményesen alkalmazható. Ugyanakkor célszerű felhasználni a modern orvostudomány eredményeit és vizsgálati módszereit (pl. képalkotó diagnosztika) a minél pontosabb diagnózis kialakítása érdekében.

Alapvető szempont a holisztikus szemléletű kezeléseknél, hogy nem tüneteket próbál elfedni, hanem azt keresi, milyen okok vezethettek a szervezet alapvetően harmonikus működésének kibillenéséhez. A kezelés során a felborult egyensúly helyreállítása az elsődleges cél. Az eredendő ok feltárása fontos nem csak energetikai-, fizikai-,  hanem mentális szempontból is, hiszen minden esetben van valamilyen konfliktus ami belső információs zavarhoz vezethet.

Az évek alatt a gyógyítás a szenvedélyemmé vált, a sikerek minden nap újabb lendületet adnak a munkámhoz. – Czeglédi István, Hagyományos Kínai Orvos

Beszélt nyelvek: Angol, Német, Orosz, Kínai

Csatlakozzon zárt Facebook csoportunkoz (Kínai orvoslás a mindennapokban), ahol cikket osztunk meg egészségmegőrzés témakörben, elolvashatja korábbi pácienseink történetét, illetve kérdezhet a Doktor úrtól.

Forduljon hozzánk bizalommal, szeretettel várjuk rendelőnkben egy állapotfelmérésre! Foglaljon időpontot kivizsgálásra a +36 30  69 79 121 telefonszámon, vagy írjon nekünk üzenetet!