Akupunktúra támogatásával a daganat ellen – Péter története

Péter február közepén kereste föl a rendelőnket. Fizikailag és lelkileg sem volt túl jó állapotban. Miután megkapta a végbél daganat diagnózisát, nagyon elkeseredett. Hetekig kereste a lehetőséget, hogy javítson az állapotán, majd végül egy ismerőse javaslatára eljött a rendelőnkbe egy kivizsgálásra. Elkezdte a kezeléseket és minden nap jött akupunktúrára. Végig követtük, ahogyan napról napra csökkentek a fájdalmai és egyéb kellemetlen tünetei, illetve sokkal energikusabb lett. Szervezete nagyon jól reagált az akupunktúrás kezelésekre. Péter feltett szándéka, hogy segítsen a sorstársain azzal, hogy megosztja a történetét.

„Péter vagyok, 47 éves.
Mielőtt leírnám a betegségemet ill. hogyan tudott ezen segíteni az akupunktúra, el kellene mesélnem, hogy milyen dolgokra jöttem rá a daganat révén.
Tudom, hogy nehéz lesz megemészteni amit leírok, de nekem is sok – sok hónapomba került, mire megértettem, felfogtam és elfogadtam.

  • Mindenkinek van egy életútja amit próbál járni. Én erről eltévedtem. Előbb kisebb, majd a végén egy nagyon nagy pofon (rosszindulatú végbél daganat) által találtam (szerintem sikerült) vissza ahhoz, ami az én utam és ami tényleg jó. Ha nyitottabb szemmel jártam volna most könnyebb dolgom lenne. Meg kellett értenem, hogy minden betegséget magunknak okozunk. Csak magunk tudjuk igazából meggyógyítani magunkat.
  • Nehéz volt felfognom azt, hogy én hoztam létre a daganatot és csak is én tudom elengedni.
  • Szintén hónapokba került megérteni, hogy a betegség tanít.
  • Nehéz volt átalakítani a gondolkodásomat. Tehát nem elpusztítani és gyűlölni kellene a bennem lévő daganatot hanem megérteni a tanítását. Megoldani azt a problémát amiért létrehoztam és békével elengedni.

Tudom, hogy ez így nagyon nehéz első olvasásra. De tudom, hogy ez az egyetlen olyan út ami visszavezethet a tökéletes egészséghez, harmonikus élethez.
Nekünk magyaroknak ez azért is nehéz, mert eddig erről soha senki nem beszélt, soha senki nem tanította nekünk.

Idén januárban közölték velem, hogy rosszindulatú végbél daganatom van.
Napokig nem tértem magamhoz, nagyon – nagyon magam alatt voltam.
Folyamatosan fájt a székelés és vérzett.

Aztán szerencsére eljutottam Czeglédi István Hagyományos Kínai Orvoshoz.

Az akupunktúra sokat segített, kb. nyolc kezelés alatt elmúltak a fájdalmak és a vérzés.
Kezelésről kezelésre jobban lettem. Onnantól kezdve kezdtem újra embernek érezni magam.

Sajnos a Korona vírus miatt leállt a kezelés március végén. De köszönöm a Doktor úrnak, hogy úgy felhozott az akupunktúrával, hogy az április 1-én induló kemoterápia és sugárkezelés mellékhatásaiból szinte semmit sem érzek. (durva dolog 28 sugár 25 kemo).
Sajnos láttam a beteg társaimat hogy micsoda szenvedésen mennek át. Arra gondoltam bár lenne Eszterből és a Czeglédi doktor úrból több száz és mindenkin tudnának segíteni.

Mindenkit arra biztatok, hogy a saját egészségért tegyen meg mindent.
Az akupunktúrával most már tudom, hogy a migréntől kezdve a magas vérnyomásig mindent lehet gyógyítani. De ha ezzel párhuzamosan tornázol, mozogsz, figyelsz a kajára sokkal hatásosabb.

Az akupunktúrát mindenkinek ajánlom és mindenféle betegségre!
De kérek mindenkit, hogy könnyebb a bajt megelőzni, mint orvosolni.
Az összes betegséget egy energiahiány előz meg. Tehát sokkal könnyebb mindenkinek egy kicsi bajt kezelni, átélni és megélni, mint egy komoly betegséget.

Kérlek ne haragudj rám, de mivel nem vagyok képzett szakember így nem nagyon tudok arról írni, hogy melyik meridián mit csinál, melyik szerveket hivatott rendben tartani. De bizalommal fordulj kérlek Czeglédi doktor úrhoz, hisz Ő ennek a témának a szakértője.

Szerintem óriási dolog az akupunktúra. Könnyen és gyorsan visszaállítja az energia háztartást a meridiánok lévén. Nem jár fájdalommal. Nem mérgezi a testet úgy mint pl a kemo. (ha valaki elolvassa a gyógyszer leírást, sajnos látni fogja a nem kívánt hatásokat is.)
Kedves Olvasó arra biztatlak, próbáld ki az akupunktúrát!
Ha van problémád azért, hogy elmúljon, ha nincs akkor megelőzés céljából, hogy ne is legyen.

Zárásként engedd meg hogy gondolkodásra hívjalak!
A kínai hagyományos orvoslás már több ezer éves tudomány. (ha rossz lenne vagy nem hatásos már rég elfeledték volna)
Ők a problémát megoldják míg mi itt Európában csak tünetet kezelünk gyógyszerekkel.
Az akupunktúrának nincs rossz élettani hatása míg a gyógyszereknek (minden gyógyszernek) van.

Most már tudom, hogy ha évekkel ezelőtt eljutottam volna a Doktor úrhoz, sokkal könnyebben megúsztam volna.

Ne az én nehéz utamat járd légyszíves, legyél nálam bölcsebb!”

Köszönjük Petinek, hogy felvállalta és segítő szándékkal megosztotta velünk a történetét!

Május közepén – a rendelő újranyitásakor –  folytatjuk kezeléseit. Péter nagyon hálás az elért eredményekért, amihez az Ő hozzáállása is szükséges volt. Óriási benne a meggyógyulni vágyás és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a daganat eltűnjön szervezetéből.

Tegyen Ön is az egészségéért a Hagyományos Kínai Orvoslás eszközeivel! Szeretettel várjuk rendelőnkben egy állapotfelmérésre! 

Kapcsolatfelvétel

Küldjön nekünk üzenetet, kérjen visszahívást.