Ildikó 2020. februárjában kereste föl rendelőnket, ekkor már hetek óta derékfájás gyötörte. Minden esetben igyekszünk komplexen, a Hagyományos Kínai Orvoslás minden területét lefedve segítséget nyújtani a gyógyulni vágyóknak. Ez esetben az akupunktúra és TuiNa masszázs alkalmazásával tudtunk segíteni a páciensünk panaszain. Olvassa el Ildikó történetét!
Egy reggel arra ébredtem, hogy nem tudok felülni, se felállni. Nagyon durván „beállt” a derekam. Ezután a szokásos eljárás, háziorvos, reumatológus, izomlazító gyógyszerek. 3 hét kezelés után szinte semmi változás.
Ekkor gondoltam, hogy valamit tennem kell, így nem élhetek, ezzel a fájdalommal. A Hagyományos Kínai Orvoslásra ekkor találtam rá az interneten. Gondoltam egy próbát megér (csak jókat olvastam róla).
Felhívtam a megadott telefonszámot, nagyon kedves, segítőkész hölgy vette fel, Eszter. Megbeszéltük a kivizsgálás időpontját.
Nagyon kedvesen fogadtak, a Czeglédi doktor úrral folytatott beszélgetés során kiderültek a lehetséges problémák, megbeszéltük a kezelésem menetét, találkoztam a rendkívül kedves és nagy tudással bíró masszőrrel is. Már 15 perc masszázs és 30 perc akupunktúra kezelés után szinte újjászületve távoztam a rendelőből.
Fantasztikus élmény volt több hét után fájdalom nélkül leülni, illetve felállni.
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a rendelőre. Ajánlom mindenkinek!
Nagyon nagy tapasztalat, segíteni akarás jellemzi ezt a helyet. Remek orvos, remek gyógymasszőr, remek rendelő vezető!
Köszönöm!
Köszönjük szépen Ildikónak, hogy megosztotta velünk történetét!
Számoljon le a derékfájás kellemetlen tüneteivel a Hagyományos Kínai Orvoslás segítségével! Vegye fel velünk a kapcsolatot és jelentkezzen be hozzánk állapotfelmérésre!
Kapcsolatfelvétel
Küldjön nekünk üzenetet, kérjen visszahívást.